Rendhagyó Tortúra 65. Rendező: Bükk 900 Természetbarát Egyesület / Egri Testedző Club (ETC). (Társ)Szervező: COVID-19. Távok: 65 km /Miskolc – Eger/, 34 km /Miskolc – Ómassa/. Létszám: Összesen max. 300 fő. Nevezés: kizárólag előnevezéssel, banki átutalással....
Főzősulin vettek részt osztályközösségek és családok, több, mint 20 alkalommal. Mesterszakácsok irányításával együtt tanultunk főzni és háztartást vezetni, az elkészült étkeket pedig közösen, egy jó hangulatú vacsora keretében el is fogyasztottuk! A közös főzés során...
Szülőakadémia programsorozatot szerveztünk 9 alkalommal. A rendezvény projektünk egyik legsikeresebb elem volt. A szakterületén országos elismertséggel rendelkező előadókat hívtunk meg, a szülők ezt egyre nagyobb lelkesedéssel fogadták, amely lemérhető a résztvevő...
2020. február 18. Az előadás címével egyező könyve kapcsán hívtuk meg őt körünkbe Szendi Gábor, programozó matematikus, író, pszichológust, hogy ossza meg velünk tanácsait, hogyan lehet a gyermekeinknek „Szárnyakat adni, és mi a sikeres gyermek titka vagy útja?”...
Létrehoztunk egy Szakember bankot. A név onnan ered, hogy olyan szakemberek portfólióit gyűjtöttük össze, akik szívesen vállalnak diákoknak szóló előadásokat. Ebből a „szellemi bankból” válogathattak az osztályfőnökök az adott diák csoportot érintő témákból. A...
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.