Egyesületünket 1996-ban természetszerető fiatalok hozták létre, akik extrém hegymászó és teljesítménytúrákon vettek részt Magyarországon és Európában. Egyik első komoly túrájuk a Mont Blanc megmászása volt, ezt követően túrákat szerveztek Erdélybe, Kárpátaljára, Szlovákiába (Magas és Alacsony Tátra), európai csúcsok: Grossglockner (Ausztria), Wildspitze (Ausztria), Triglav (Szlovénia).
Megtanultuk tisztelni, szeretni a Hegyeket, a természeti környezetet, így váltunk környezettudatos felnőtté, szülővé, elkötelezett környezetvédővé. Gyerekeinkkel együtt részt vettünk gyalogos és kerékpáros teljesítménytúrákon, (Népek Tavasza, Vitézlő, Tortúra).
Az egyesület életében egy nagyobb szünet következett, a tagok egyéb fontosabb dolgokkal voltak elfoglalva, mint pl. főiskola, egyetem, elkezdtek dolgozni, megházasodtak, gyerekek születtek, de a túrázás továbbra is az első helyen szerepelt.
Következő probléma volt, hogy hogyan lehet egyre növekvő számú kisgyerekekkel túrázni. Először különböző hordozó eszközökkel felszerelkezve háti hordozóban, kenguruban cipelték magukkal a gyerekeket a hegyre.
Majd mikor ebből is kinőttek, a következő probléma az volt, hogy hogyan vegyék rá a 3-4 éves gyerekeiket, hogy legyalogoljanak 5-10 kilométert, és még élvezzék is. Rájöttek, hogy a legjobb ösztönző a másik gyerek és a társaság. Hasonló családokat kerestek, akik gyerekeikkel szívesen túráztak együtt.
2007-től kezdtünk teljesítmény túrázni indultunk a miskolci Népek Tavasza és a Szendrői Vitézlő Túra teljesítménytúrákon.
2010-től minden évben meghirdettük a gyerekek osztályaiban, hogy a vállalkozó kedvű családok csatlakozzanak hozzánk a Szendrői Vitézlő Teljesítmény Túra 15 kilométeres távjának legyaloglására. Azóta évről évre 40-60 főt mozgatunk meg.
2011 – től folyamatosan alakult ki egy 6-8 családból álló kisközösség.
Lassan kialakultak állandó programjaink:
- Pünkösdi Szezonnyitó Kemping hétvége,
- Júniusi családos kenutúra a Tiszán és a Túron,
- Teljesítménytúrák,
- Októberben túrahétvége a Szlovák paradicsomban
- Téli sítúra
- Gyerektáborok!
2014-ben kezdtük el, hogy egyesületként szemléletformáló programokat valósítunk meg: szeretnénk a gyerekeink környezetében, barátai között, és az iskoláikban. Olyan programokat szervezni, amik kapcsán felhívjuk a családok figyelmét a minőségi együtt töltött idő fontosságára.
2014. júniustól decemberig tartott a Kamasziránytű programunk, el tudtuk hozni az iskolákba Tari Annamária pszichológust és Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszónőt. Szabadidős programokkal próbáltuk felállítani a gyerekeket a számítógép elől, vittük őket kalandparkozni, korcsolyázni és lézerharcozni.
Az egyesület fő profilja a természetjárás, ezért 2015-ben új programba fogtunk, Hív a természet! címmel. A program kapcsán tanösvényeket hoztunk létre a Déli Bükkben Kács és Cserépváralja között, illetve 2017-ben Galvács térségében is (Bódva-völgyi Ötvenhatosok Tanösvény).